A Közösségen kívülre eladott és kifuvarozott termékek esetében az adó alóli mentességhez szükséges, hogy a termék a vámhatóság által igazolt módon, az értékesítés következményeként a teljesítés napját követő 90 napon belül elhagyja a Közösség területét, ki kell lépnie harmadik országba. A külföldi utas részére eladott, és az utas által külföldre vitt termékek értékesítésének mentesítéséhez az áfatörvény egyéb feltételeket is rendel.
Kik jogosultak áfamentességre?
Adómentességre a külföldi utas1 jogosult, tehát az a természetes személy, aki
- az Európai közösség (a továbbiakban: Közösség) egyetlen tagállamának sem állampolgára,
- és nem jogosult a Közösség egyetlen tagállamában sem állandó ott tartózkodásra, illetve
- a Közösség valamely tagállamának állampolgára ugyan, de a lakóhelye a Közösség területén kívül (ún. harmadik országban) van.
Mikor lehet adómentes a külföldi utas vásárlása?
A külföldi utast is csak akkor illeti meg az áfamentesség, ha
- az általa belföldön vásárolt termék
o személyi vagy útipoggyászának részét képezi; Például személygépkocsira az adómentesség nem terjed ki, mivel az ennek a feltételnek nem felel meg.
o adóval számított összellenértéke (végösszege) meghaladja a 175 eurónak megfelelő pénzösszeget;
Nem kell minden egyes termék árának ezt az összeget meghaladnia, elegendő, ha ugyanazon számlán a vásárolt termékek ellenértéke együttesen haladja meg a 175 eurót. A forintra történő átszámításkor a tárgy naptári év egészére a tárgy naptári évet megelőző év október hónapjának első munkanapján érvényes árfolyamot kell alkalmazni.
- érvényes úti okmánnyal vagy személyes azonosítására szolgáló egyéb, a Magyar Köztársaság által elismert érvényes közokirattal igazolja jogállását, - a vásárolt terméket a vásárlástól számított 90 napon belül4 harmadik ország (Közösségen kívüli) területére kiviszi, és ennek megtörténtét az állami adóhatóság által erre a célra rendszeresített, vagy más, az adóhatóság által engedélyezett és a szükséges adattartalommal kitöltött nyomtatvány (adó-visszaigénylő lap) záradékolásával és lebélyegzésével az a vámhatóság, amelynek illetékességi területén a külföldi utas a Közösség vámterületét elhagyja, igazolja5. A vámhatóság az adóvisszaigénylő lapot csak a termék külföldre történő kiszállításakor záradékolhatja, utólagosan csak akkor, ha a termék külföldre történő kiszállításakor az igazolás a vámhatóság hibájából marad el.
Amennyiben az említett feltételek mindegyike egyidejűleg fennáll (konjuktív feltételek), akkor a külföldi utast az áfamentesség megilleti.
Az adómentesség érvényesítése
Az adómentesség két módon érvényesíthető.
a) Az adómentesség fő szabályként a külföldi utast adóvisszatérítés formájában illeti meg. Ebben az esetben a kereskedő a külföldi utas részére kibocsátott számlát áfával terhelten állítja ki, kitölti az adóvisszaigénylő lapot, annak két példányát átadja a külföldi utasnak, a harmadikat pedig saját maga őrzi meg. A külföldi utas az adóvisszatérítés érdekében a kivitelt követően a vámhatóság által záradékolt és lebélyegzett nyomtatvány első példányát megküldi a kereskedőnek, aki ez alapján a külföldi utasra áthárított áfa összegét visszatéríti.
b) Az előzőektől eltérően a kereskedő – saját kockázatára – dönthet úgy is, hogy a termékét adómentesen értékesíti a külföldi utas részére, akinek ilyen esetben is igazolnia kell a kereskedő felé az adóvisszaigénylő nyomtatvány vámhatóság által záradékolt és lepecsételt első példányának visszaküldésével, hogy a terméket 90 napon belül harmadik ország területére kivitte.
Milyen iratokat kell a vásárláskor kiállítani?
A nyomtatványboltokban, illetve a kereskedőknél, visszatérítést végző vállalkozóknál beszerezhető „A külföldi utas adó-visszaigénylő lapja” elnevezésű APEH által rendszeresített nyomtatvány és kitöltési útmutató (továbbiakban:adó-visszaigénylő lap), amelynek mintája az internetről letölthető. Az egyes – külföldi vásárlókra is számító, felkészült – kereskedelmi egységek maguk is tartanak ilyen nyomtatványt, melyet a vásárláskor rendelkezésre bocsátanak.
Külföldi utas adó-visszaigénylő lapjaként azonban nem csak az APEH által rendszeresített nyomtatvány, hanem más nyomtatvány is alkalmazható, ha azt az APEH előzetesen jóváhagyta.
Az adó-visszaigénylő lapon a következőknek kell szerepelni:
• a termékértékesítést teljesítő adóalany neve, címe, adóigazgatási azonosító száma;
• a külföldi utas (vevő) neve, címe, úti okmányának száma (az úti okmányban szereplőadatok alapján kitöltve);
• a termékértékesítés teljesítését tanúsító számla sorszáma;
• a termékértékesítés – adóval együtt számított – összellenértéke;
• a terméket a Közösség területéről kiléptető hatóság záradékának és bélyegzőjének helye annak igazolására, hogy a termék a Közösség területét elhagyta.
Az adóvisszaigénylő lapot az áru vásárlásának helyén az eladónak kell kitöltenie és a kitöltött nyomtatványból a külföldi utasnak két eredeti példányt kell megkapnia. Az adóvisszaigénylő lap rovatait legalább négy nyelven (magyarul, németül, angolul és oroszul) kell feltüntetni, és magyar nyelven kell kitölteni.
Az adó-visszaigénylő lapot a kereskedő tölti ki a vásárlást igazoló számla, egyszerűsített adattartalmú számla adatainak figyelembevételével. Egy adó-visszaigénylő lap csak egy számla adatait tartalmazhatja. Az adómentesség érvényesítéséhez az adó-visszaigénylő lapon kívül az értékesítésről kiállított eredeti számlával, egyszerűsített adattartalmú számlával is rendelkeznie kell a külföldi utasnak, melyet ugyancsak a kereskedőtől kap meg.
Meddig és hogyan kell a terméket külföldre (harmadik országba) vinni ahhoz, hogy az adómentesség érvényesíthető legyen?
Az adómentesség csak akkor érvényesül, ha a külföldi utas a Magyarországon vásárolt terméket a vásárlástól számított 90 napon belül külföldre viszi, és ezt a tényt az a vámhatóság, amelynek az illetékességi területén a külföldi utas a Közösség vámterületét elhagyja, a számla, egyszerűsített adattartalmú számla egyidejű bemutatása mellett az adó-visszaigénylő lap záradékolásával igazolja. A vámhatóság az adó-visszaigénylő lapot csak a termék külföldre történő kiszállításakor záradékolhatja. Utólagos záradékolásra csak akkor van lehetőség, ha a termék külföldre történő kiszállításakor az igazolás a vámhatóság hibájából maradt el.
A külföldi utas által kivitt termék adó-visszatérítő lapjának záradékolását a magyar vámhatóság megtagadja, ha a külföldi utas nem tesz eleget árubemutatási kötelezettségének. Megtagadja a magyar vámhatóság a záradékolást akkor is, ha a vásárlást igazoló számlában és az adó-visszaigénylő lapon feltüntetett vevő azonosító adatok és a külföldi utas azonosító adatai nem egyeznek meg.
Egyebekben a záradékolt adó-visszaigénylő lap egy példányát a magyar vámhatóság bevonja a külföldi utastól. A vámkezelés során több adó-visszaigénylő lap záradékolására is sor kerülhet.
Hogyan történik az adómentesség érvényesítése adó-visszatérítés keretében?
Amennyiben a kereskedő a vásárláskor nem eleve adómentes számlát állított ki, akkor azadómentesség érvényesítésére adó-visszatérítés keretében van lehetőség. A külföldi utas az áfa visszatérítését attól a kereskedőtől kérheti, akitől a terméket vásárolta. Ennek teljesítéséhez a kereskedő rendelkezésére kell bocsátania az illetékes vámhatósági záradékkal ellátott eredeti adó-visszaigénylő lap első példányát, valamint a kereskedő által kibocsátott számlát, továbbá a megfelelő úti okmánnyal a külföldi utasnak igazolnia kell, hogy őt az adómentesség ezen a jogcímen megilleti.
A külföldi utasnak lehetősége van arra is, hogy írásban meghatalmazást adjon arra, hogy az adómentesség érvényesítése során helyette más járjon el.
Az adó-visszatérítés a külföldi utast forintban illeti meg, a visszatérített adót készpénzben kell kifizetni, azonban a külföldi utas a kereskedővel megállapodhat ettől eltérő pénznemben és fizetési módban is.
Amennyiben a kereskedő az adót már a vásárlás időpontjában visszatéríti a külföldi utasnak, akkor célszerű felhívnia a külföldi utas figyelmét arra, hogy ezzel a kereskedő kockázatot vállal.
Az illetékes vámhatóság által záradékolt eredeti adó-visszaigénylő lapot és a számlát ebben az esetben is vissza kell juttatnia a kereskedőhöz. (A kereskedő ugyanis csak ezek birtokában kezelheti véglegesen adómentesként a külföldi utas felé történt értékesítést. Ha a külföldi utas a szükséges okmányokat nem bocsátja a kereskedő rendelkezésére, akkor a külföldi utast nem illetné meg az adómentesség, így a külföldi utasra át nem terhelt áfa a kereskedő veszteségévé válik.) A kereskedőnek gondoskodnia kell arról, hogy az adóvisszaigénylésre jogosító számla ismételt felhasználásra ne legyen alkalmas, mégpedig úgy, hogy azon az „áfa elszámolva” kifejezést fel kell tüntetnie. Ha a külföldi utas kéri, az ismételt adóvisszaigénylésre alkalmatlanná tett számlát a kereskedőnek vissza kell szolgáltatnia.
A külföldi vállalkozók, azaz a külföldön nyilvántartásba vett adóalanyok a gazdasági tevékenységükhöz kapcsolódó beszerzéseik esetében nem ezen a címen jogosultak adómentességre, illetve az áfa visszatérítésére, arra eltérő eljárási rend vonatkozik, továbbá más adómentesség vonatkozik a diplomáciai és konzuli képviseletek tagjaira és a velük közös háztartásban élő családtagokra is.
(Forrás: Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal)